DPTP motor: ...
DPTP motor: ...
Arok Party 21. - Lezajlott az esemény és én ott voltam
Hír
2019-08-04 20:39
don_peter
Írások: 44

Arok Party 21.

Lezajlott a 21. árok parti, melynek én is a résztvevője voltam. Az eseményre egy önálló kis SEGA előadással álltam a nagyérdemű elé, ahol is az általam fejlesztett DPTP SEGA MegaDebug kártyámat mutattam be, annak funkcióját és minden nyűgét.. ;) Az eseményre Augusztus 3. szombaton, délelőtt 10 órára voltam hivatalos mint fellépő, de az előző nap jól sikerült estéje eredményeképpen csak 11 kor kerülhetett sor az előadásom kezdetére, hiszen az emberek olyannyira jól érezték magukat az este (és éjjel), hogy alig a másnapi nyitás előtt tértek csak nyugovóra. 11 órákkor viszont össze szedtem minden bátorságom és az 1 órára tervezett kis szösszenetem jóval rövidebb idő alatt, alig 30 perc elteltével le is zongoráztam. A lejjebb majd megosztott videóban látszik is, hogy nem vagyok nagyon hozzá szokva a közönség előtti részvételnek, így néha botladozva, de sikerült valamelyest bemutatnom a készülő fejlesztői eszközöm. Előre jelzem, vissza nézve kissé rémisztő az a sok őőőőő, ez is azt jelzi, hogy zavarban voltam az előadás közben.. Fura egy élmény különbem... ;)

De előbb jöjjön pár kép az eseményről és az én kis kiállításomról.:

Arok 21.

Arok 21.

Arok 21.

Arok 21.

Képeken a Bánki Donát Intézményegység aulája, ahogyan elrendezésre kerültek a kiállítók. Az első emeleten is voltak kiállítók, de sajnos azokról nem készítettem képeket. A rendezvényen több ismerős arccal is összefutottam, többek közt két fórum tagunkkal is, akikkel nagyon jól eldumálgattunk. Jó volt találkozni velük. A kiállításra vittem egy DPTP NeoGeo CMVS-t, amelyet sokszor kiveséztünk már itt az oldalon (5 játékot, hogy legyen választék: Metal Slug 1, Super Side Kick 1, Aero Fighter 2, Street Hoop, Samurai Shodown 3), illetve egy nem rég fejlesztett VGM lejátszót még csak az összedugdosott prototípus állapotában, mint olyan 8bit-es eszközt ami illik az esemény hangulatához. Ami kimaradt a felsorolásból az maga a SEGA játékkonzol és a hozzá tartozó debug kártyám, amelyet meg lehetett nézni, szorongatni és ki lehetett próbálni. Az eseményen amúgy meg is fogant bennem egy játék ötlet, amelyet ott a helyszínen egy fapados első pályás kis demóval el is készítettem (persze egyelőre csak a mozgások valósultak meg az adott 1.5 óra alatt), de erről majd később amikor már lesz egy értékelhető kis demo, amelyet ki lehet próbálni.

Az eseményre készített SEGA-ra írt prezentációm videója:


Az eseményen amúgy nem csak a 8bit tette tiszteletét, hanem számtalan jóval komolyabb, mondhatni a sok bites rendszerek uralták a terepet. A nosztalgia faktor azt hiszem ezen az eseményen szinte 100% volt, ugyan akkor a modern kor is érzékelhető, hiszen a kivetítés és a hangtechnika már nem a régi, jóval modernebb és életszerűbb mint régebben volt. A régi büfés megoldás viszont vicces volt, nem csak a srác a pultban és remélem nem veszi sértésnek, ha netán olvassa ezt a cikket, mert jópofa volt és nagyon segítő kész, de az a hajkorona az még az én arcomra is mosolyt csalt.. :D Meglepő volt, hogy mennyire rutinosan és jól kezelte a kajás témában való érdeklődésem. Kérdeztem van e valami kaja a büfében, erre a válasz igen, rendelek ami csak kell, mondta és egy A4-es parit tolt az orrom alá, meglepő hogy fillérekért teljes ételeket hoztak ki egy közeli vendéglátó egységből, elképesztő az egész..

Az előadásomról készített videóanyagot az alábbi videón láthatjátok.. (nem ér röhögni ;) )



Természetesen ezen cikk végéről sem maradhat le azon link mutatója, ahol feltehetitek kérdéseiteket a témában: Írjunk játékot SEGA MEGA DRIVE konzolra
Továbbá letölthető a prezentációm SEGA-s ROM változata is, amelyet itt érhettek el: arokparty21.bin
Az erő legyen veletek.

Sajnos még nincsenek bejegyzések!

DPTP motor: GDPR infomráció!
2018 Május 25.-től hatályba lépett adatvédelmi szabályzatról itt olvashatsz bővebben: Adatvédelmi tájékoztató
Az oldal további használatához el kell olvasnod és fogadnod az adatvédelmi és cookie-k használatával kapcsolatos tájékoztatonkat.

Elfoadom!
Nem fogadom el!