DPTP motor: ...
DPTP motor: ...
Switch: PLANET ALPHA
Teszt
2022-10-06 22:13
don_peter
Írások: 44

Nintendo Switch: PLANET ALPHA teszt


Jó régen készítettem már játék tesztet, ennek több oka is van, amely hosszú lenne ide és nem is fárasztanám vele az olvasót, de szerencsére újra ihletet kaptam az alant látható játék miatt, vagy annak kapcsán. Ugyan is régen volt már olyan, hogy egy játék mint stílusával, mint pedig atmoszférájával beszippantson. No kérem, most volt sok évvel az ACBF4 után, hogy egy játék újra át tudta ütni ezt a burkot. A Planet Alpha méltó arra, hogy pár bekezdés erejéig szót ejtsünk róla.

Planet Alpha

Stílusát tekintve több korábban megjelent játék, játékmechanikáját vagy ötletét vette át, vagy lopta el és öntötte olyan köntösbe, hogy mindent megbocsátunk nekik, hiszen az előd játékokhoz képest óriási melót tettek bele mert a grafika, a fizika és a zene is olyan stílusos és egyedi, hogy még most is az állam keresem a padlón. Így kell játékot készíteni, még ha a sikerért más már megjelent játékok jól működő ötleteit is mentik át.

Planet Alpha

A játék 2018 szeptemberében jelet meg a Team17 csapatának jóvoltából és 100-adik játékaként, ami nem is csoda mert korábban már sok gyöngyszemet készített ez a csapat. A játék amúgy -szerintem- a következő már megjelent minimum két játékokból meríthetett ihletet: -aztán lehet többől is-
1. LIMBO: Oldalt scrollozós futkározós árnyék játék, meglehetősen szép kontúros grafikával, dinamikus és passzoló zenével.
2. New n Tasty - Oddworld Abe's Oddysee: különös űrbéli világ, ügyességi és túlélési elemekkel.

Planet Alpha

A sztorit illetően nem estek túlzásba a készítők, de ennél a játéknál ez nem is szempont, mivel a játékmenet nem követel meg semmilyen egyéb magyarázatot, mint hogy a főhősünk, aki maga is egy űrbéli entitás (lehet hogy ember vagy emberszerű lény ez nem derül ki) egyszer csak egy idegen bolygón ébred megsebesülve, majd ebben a lehetetten helyzetből megindulva fedezi fel a környezetet. A pályák előrehaladtán szépen lassan adagolva bontják ki, hogy mibe is csöppent bele főhősünk. Egy csodálatos élővilág, egy burjánzó növényvilág és egy letűnt ősi civilizáció fejlett  épületei és technológiái.

Planet Alpha

A dinamikusan -és nem lövöm le a poént- változó napszak és az annak megfelelő aljnövényzeti alkalmazkodás nem csak csodálatos hangulatot, de komoly szerepet is kap a játék során. A legtöbb pályán vannak ügyességi elemek, amelyek az előrejutásunkat segítik elő, de ezek elég sok esetben egészen egyszerűek ismétlődnek és kézenfekvőek, így azok túl sok gondolkodást nem igényelnek.

Planet Alpha

A játék elején már leesik, hogy túl sok időnk nem lesz a nézelődésre mert egy idegen robot hadsereg érkezik a bolygóra, amik -vagy akik- elkezdik pusztítani az élővilágot. Gyakorlatilag mindenre tüzet nyitnak, ami mozog, így főhősünkre is, ami pedig egyértelművé teszi a sztori értelmét, hogy ez bizony a túlélésről szól.

Planet Alpha

A játékmenet gyakorlatilag nem szakad meg soha, nincs töltés, nincsenek átvezető animációk és még csak utalás sem, hogy egy a játékban külön fejezethez érkeztünk el, ezzel helyezve még nagyobb nyomás alá a játékost mert soha nem lehet tudni, hogy a következő pillanatban mi fog történni. A játék folyamatosan halad előre és csak a környezetből és a checkpoint miatt a jobb sarokban felbukkanó mentési vagy töltési ikonból jöhetünk rá, hogy elérkeztünk egy újabb szakaszhoz.

Planet Alpha

A csodálatos élővilág különösebbnél különösebb állatokat vonultat fel. Menekülés közben óhatatlan, hogy azért esünk le egy szikláról vagy lő le egy robot vagy válik neccessé egy pálya szakasz mert éppen a háttérben akarunk valami különöset megcsodálni. Vigyázni kell mert a játék megköveteli a nagyon pontos és precíz irányítást. Néhány szakasznál nem sok befolyásunk van a haladásra -ezt nem fejtem ki bővebben mert legyen azért meglepetés is- ezért elég erősen koncentrálnunk kell, hogy sikerrel tudjuk teljesíteni.

Planet Alpha

Szerencsére nem fogy el az újra kezdés lehetősége, így végtelen esélyünk van teljesíteni a necces részeket, nem árulok el nagy titkot, ha említést teszek arról, hogy szükség is lesz a többszöri próbálkozásra. Sajnos e téren vannak azért problémák mert instrukciók hiányában magunknak kell kitökölni, mit mikor, mit hogyan, mit miért. Ez egyben a szépsége is az e-fajta játékoknak.

Planet Alpha

Érdekessége még továbbá a játéknak, hogy pontosan ott fejeződik be, ahol elkezdődött és pontosan ugyan olyan bő és szaftos információkkal. :D

2 nappal a játék kijátszása után, hagyva picit ülepedni, se jut eszembe túl sok negatívum. Talán amit feljebb is említettem, bár nem nevezném őket negatív benyomásnak semmi képen, hogy kevés -mihez képest ügye- a nagyon ütős és egyedi ügyességi feladat, illetve talán a játék hossza lehetett volna picivel több. Nem mértem az időt de kényelmes esetenként 20-30 perc játékkal 2.5-3 nap alatt végig játszottam.

Konklúzió: -erősen szubjektív-
Imádtam minden pillanatát, csak ajánlani tudom minden olyan játékos számára, akik szeretik a misztikus és sci-fi elemekkel töltött baromi látványos grafikát és érdekes egyedi játékmenetet. A játék amúgy -és szerintem nem túlzás- az egyik legszebb grafikával rendelkezik, amivel az elmúlt 2 évben találkoztam.  Mivel a játék közben nem tudtam, hogy van összesen 4 szikrázó gömb, amelyet maradéktalan össze kell szedni -rejtett és kevésbé gravitált helyekről, melyekről ügye infót nem kapsz- pár szakaszt újra kell játszanom, hogy teljes legyen a kép, de már alig várom, hogy ismét felfedezhessek benne valamit, amit még most én sem tudok.. ;)

Játék idő kb. 4-5 óra, függően a játékos stílusától.
Pontozás: hang/grafika/játékélmény,játszhatóság (1-től 10-ig)
Eredmény: 10/10/10 = 30pont

A neo-geo.hu legye veletek.
don_peter

Sajnos még nincsenek bejegyzések!

DPTP motor: GDPR infomráció!
2018 Május 25.-től hatályba lépett adatvédelmi szabályzatról itt olvashatsz bővebben: Adatvédelmi tájékoztató
Az oldal további használatához el kell olvasnod és fogadnod az adatvédelmi és cookie-k használatával kapcsolatos tájékoztatonkat.

Elfoadom!
Nem fogadom el!